A trial motorozás extrém sportnak számít, kell hozzá merészség, kockázatvállalás, egy kis őrültség. Hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki az életét adja a másik kezébe, azaz elkötelezi magát a másik mellett, és ezt eljegyzéssel, majd esküvővel koronázza meg. Egy ilyen esemény megkívánja a megfelelő tervezést, a részletek kidolgozását, kezdve a meghívottak létszámától a felszolgálandó ételfogásokon át, egészen az elmaradhatatlan dekorációig. Amikor már minden megvan, akkor jöhet a meghívó megtervezése és a meghívó nyomtatás. Ismerőseink a Color Nyomdát ajánlották számunkra, és valóban nem csalódtunk bennük. A tervezéstől a kivitelezésig sokat segítettek. Volt ugyan egy alapvető elképzelésünk a formát, a színeket, a szöveg elrendezését, a betűtípust, a hajtogatást és az oldalszámot illetően, de az ő segítségükkel az egész ötlet formálódott, alakult, és a végeredmény egy tökéletes meghívó nyomtatása lett.
A meghívó nyomtatás folyamata során azt is megtudtuk, hogy a papír az nem mindig csak papírt jelent, a meghívót műnyomópapírra nyomtatják, amely változó súlyban érhető el. Fontos a pontos méret és a tájolás megadása, a hajtogatás, biegelés megtervezése: ezek a kötészethez kötődő szakkifejezések. A felületkezelésről is tanultunk egy-két dolgot: kérhetünk a meghívó nyomtatás után a felületére fóliát, vagy UV lakkozást, ami fényessé, illetve ha 3D-ben készítik el, akkor tapinthatóvá és kidomborodóvá teszi a kiválasztott mintát. A prégelés szintén egy olyan technika, ami extra megjelenést ad a meghívó számára, már nem csak arany és ezüst, de egyéb számos más színben is elérhető. Prégelés során valójában betűket préselnek a felületre, ami lehet fényes, ha fóliát használnak hozzá, illetve sima, ha anélkül készítik el. Ekkor vaknyomás az elnevezése. A meghívónk végül tökéletesre sikeredett, Az eseményre 40 főt hívtunk meg, de azért készíttettünk pár extra példányt is, hogy eltegyük emlékbe.
Azóta már tartottunk keresztelőt, szülinapokat, házassági évfordulót, és rendszerint a Color Nyomdával valósítjuk meg a meghívót, viszont a tervek kidolgozásában egyre ügyesebbek vagyunk. Olyannyira, hogy időközben felcseperedő lányunknak nagyon megtetszett a grafikusi munka, a lányok általában különben is kedvelik a kézműveskedést, a rajzolást, az alkotást. Ahogy növekedett, egyre inkább bevontuk őt a tervezési folyamatokba, és tavaly már ő maga tervezte meg a saját szülinapi meghívóját. Az első kötelező megrendelés egyfajta hobbivá vált, ami aztán lehet, hogy a gyerek pályaválasztását is meghatározó tevékenységnek bizonyul. Így jutunk el valahonnan valahová, akárcsak a házasság folyamán. A dolgok fejlődnek, alakulnak és létrejön egy csodálatos egység: a család.