Ahogy a motorozásban, úgy az életben is adódhat úgy, hogy kicsit rázósabb szakasz következik. Például történhet az, hogy egy közeli hozzátartozónkon az alkoholizmus jegyeit kezdjük el szépen lassan felfedezni. És bár az első alkalmakkor még tagadjuk azt, ami nyilvánvaló, idővel mégis eljön az a pillanat, amikor be kell látnunk a tényt: a szerettünk alkoholbetegségben szenved. De mégis honnét láthatjuk mindezt? Mikortól mondjuk azt valakire, hogy alkoholista?

A Felépülők Családi Felépülési Központ honlapján van egy rövid összefoglaló az alkoholizmus szintjeiről, valamint arról, hogy kívülállóként mikor mit láthatunk, mit vehetünk észre a másikon. Ez nagyon hasznos lehet, mert ez egy olyan tabu téma a mai világban, amiről szerintem az utcai járókelőket megkérdezve leginkább sztereotípiákat hallanánk, nem pedig a tényleges valóságot.

Először is, ha alkoholbetegségről van szó, nagyon őszintének kell lennünk saját magunkkal szemben. Ugyanis első körben a szemléletet kell a megfelelő módon formálni. Ez alatt azt értem, hogy mélyen magunkba kell nézni és elfogadni, hogy nem kibúvókat és mentségeket kell keresni, hanem szembenézni a tényekkel és a szokásainkkal, még akkor is, ha ezek valami nehéz dologra utalnak.

A WHO irányadó értékei alapján normálisnak mondható egy adott heti mennyiségű alkohol elfogyasztása a férfiak és a nők számára is. Azonban arról nem esik szó, hogyha ez a fajta rendszeresség megtörténik, akkor jó esélyünk van a függőségre, ugyanis az alkoholnak komoly addiktív potenciálja van, vagyis könnyű rászokni a rendszeres fogyasztással. Ráadásként, hogyha rövid időn belül nem is alakulna ki a függőség, hosszabb távon akkor is ahhoz vezet, hogy az ember alkohollal szembeni toleranciaszintje megnövekszik ez pedig már egyenes utat kínál az addikcióhoz is.

Szociális ivásnak, vagy ha úgy tetszik normál üzemmódnak az mondható, ha valakinek nem okoz gondot, hogy évente csak néhány alkalommal (5-10) fogyasszon szeszes italt, mindezt pedig kis mértékben és társaságban tegye. Ez adja a legminimálisabb rizikót az addikció kialakulására, tehát aki ezen a szinten mozog, nincs mitől tartania.

A kóros ivás fázisában járóknak viszont annál inkább. Ők azok, akik klasszikusan megszisszentenek egy sört a TV előtt hetente több alkalommal, vagy a munkából egyenest egy lazító felesre ugranak be a kocsmába, mielőtt hazamennének. Aztán persze megindokolják mindezt, de az évek múlásával ez a mennyiség növekszik, a toleranciaszint emelkedik és szépen lassan kialakul az alkoholfüggőség.

Vannak, akiknek úgymond szinten kell tartani és ezért folyamatosan isznak. Vannak, akik alkalomszerűen isznak, viszont akkor minden mértéktől mentesen a teljes filmszakadásig. És persze van ennek a kombinációja, akit csak általános alkoholbetegként szoktak emlegetni.

Teljesen lényegtelen, hogy hol tart az illető a problémájával, ha nyitott szemmel járunk mindig lesznek jelek. Érdemes meglátogatni a Felépülők honlapját és megnézni ezt a listát, mert azt gondolom, hogy tényleg fontos felismernünk azt a környezetünkben, ha valaki alkoholista. Még akkor is, ha akár mi magunk vagyunk azok. Ehhez pedig nem árt tudni, hogy mik azok a jellegzetes pontok, amik észrevehetők az adott személyen és a viselkedésén. Segítség pedig van, csak kérni kell! Olvastam ezen az oldalon egy gondolatot, ami nagyon megtetszett, ezért most itt hagyom nektek is: “…mert a gödör alja mindenkinek ott van, ameddig leássa.”. És ez pontosan így van, szóval ha szükségünk van rá, merjük megkongatni a vészharangot és segítséget kérni!