Eladjuk a belvárosi lakásunkat! És vidékre költözünk egy kicsit hosszabb időre. Na jó nem megyünk túl messzire mindössze az agglomerációba. Bár ez igazából mindegy is, hiszen az összes ezzel kapcsolatos összes procedúrát így is, úgy is meg kellett ejtenünk.
Régen fontolgatjuk már, hogy családostul megyünk “vidékebbre”. Én magam vidéki születésű vagyok és ez alatt a pár év alatt a gyorsan pörgő nagyvárosi élet kicsit beszippantott és kezd hiányozni a vidéki nyugalom. Hogy ha kimegyek az ajtón kívülre, akkor van tiszta levegő nem az ország egyik legszennyezettebb levegőjét szívom. Van lehetőségem egy kisebb kertet üzemeltetni, nem csak az ablak párkányom ápolgatni a növényeimet. Esetleg ha nem vagyok nagyon de nagyon szerencsétlen, akkor még szüretelhetek is a saját paradicsomomból. A jövendő gyermekeinknek (ha lesznek) is nyugalmasabb környezetre van szükségük. Szeretném majd őket kerékpározni tanítani úgy, hogy közbe ne azon rettegjek hogy mikor üti el egy figyelmetlen autós őket a pesti túl nagy forgalomban. Önmagában hiányzik a nyugalom érzése és valahogy én nem tudom sikeresen összeegyeztetni a nyugalmat a fővárosi élettel. Bár ettől függetlenül lehet bennem van a hiba, és csak én nem vagyok kompatibilis a nagyvárosi léttel. Ezt azonban cáfolja az, hogy a párom szintén unja már a nagyvárosi forgatagot.
Igazából az okok nem is számítanak a lényeg, hogy neki kezdtünk a lakásunkat eladni, és ekkor szembeszembesültünk azzal a ténnyel, hogy 2012-től minden lakást csak úgy lehet eladni, ha van energia tanúsítványa. Addig még nem is találkoztunk azzal a kifejezéssel, hogy energia tanúsítvány. Azt megtudtuk, hogy kötelező az adás-vételi szerződéshez csatolni azt a dokumentumot. És ekkor indult az őrült hajsza, hogy kiderítsük mikor, hol és mennyiért tudjuk elkészíttetni azt a bizonyítványt. Arról nem is beszélve, hogy először értelmeznünk kellett, hogy mi az, hogy energia tanúsítvány.
Mi az az energia tanúsítvány?
Az energia tanúsítvány egy olyan dokumentum, ami információt ad arról, hogy mennyire gazdaságos és korszerű az ingatlanunk. Mindezt teszi úgy, hogy osztályokba sorol. 12 különböző csoport és kategória van. A legjobb a AA++-os csoport, itt kerül ha rendkívül gazdaságos és korszerű a házunk vagy lakásunk. A minősítés hasonló a háztartási gépekhez, szinte ugyanazt a gondolatmenetet követi. A CC-és besorolás fedi az épen aktuális szabályoknak és követelményeknek a megfelelést. 2020-tól nem lesz engedélyezett új építésű ingatlan DD-és besorolással elkészíttetni és felépíteni. A legrosszabb besorolás a JJ kategória, itt már számottevő anyagi ráfordítás lesz szükséges az ingatlan fejlesztésére.
A tanúsítás folyamata
A kiválasztott cégtől érkezik egy kolléga, egy szakértő aki felméri az ingatlan fontosabb pontjait abból a szempontból, hogy mennyire gazdaságos. Az átlag embernek ilyenkor a fűtés rendszer ugrik be, de nem csak ezt az egy dolgot vizsgálják. Megnézik a nyílászárók állapotát és szigetelési képességeit. Továbbá, a ház vagy lakás hőszigetelésének minőségét is bele veszik a számításaikba. Ezt csak helyszíni szemlével tudják megoldani, így mindenképpen szükség van arra, hogy személyesen vizsgálják és szemrevételezzék az ingatlant.
De milyen áron?
A bizonyítvány kiállítása nem egy nagyon drága befektetés, cserébe adott esetben 10 évre is érvényes energia tanúsítványunk lesz. Természetesen amennyiben közben az ingatlanon korszerűsítünk, szükséges másik tanúsítványt igényelni, de induljunk ki abból, hogy már egy teljesen kész és korszerű ingatlanra kérvényeznénk. A szolgáltatás ára sok mindentől függhet. Több pénzt szükséges rááldoznunk ha vidéki ingatlant szeretnénk felméretni. Eltérő árakat kaphatunk ha családi házat vagy csak egy sima lakást szeretnénk felméretni. Nem utolsó sorban még az ingatlan nagysága is befolyásoló tényező lehet.
Mind az eladásnál mind a megvételnél számított hogy ezeket az információkat megtudtuk. Így magunk is fel tudtunk készülni a lakás eladására és nem az utolsó pillanatra hagytuk a tanúsítvány beszerzését. Bár hagyhattuk volna akár az utolsó pillanatra is, hisz a cég akit választottuk 24 óra alatt el tudja készíteni a tanúsítványt. Az interneten találtuk a céget (https://www.e-tanusitas.eu/), nagyon meggyőző oldallal és nagyon kedves kiszolgálással. Bárki akinek szüksége lenne energia tanúsítványra bátran keresse őket.