Nem minden csak a trial motorról szól, sajnos. Vannak az életben olyan megoldandó problémák, amik a szabadidőmből vesznek el, ami bármi másra is fordíthatnék, de sajnos nem lehet, mert meg kell csinálni őket.

Szerencse, hogy nem minden probléma annyira bonyolult, mint amilyennek tűnik. A napokban hatalmas csörömpölésre lettem figyelmes a garázs irányából. Azonnal oda is siettem, hogy mi okozhatta ezt a zajt Féltem, hogy esetleg valaki úgy döntött fényes nappal, hogy a garázson keresztül akar bejutni a lakásba.

Szerencsére semmi ilyesmiről nem volt szó. A garázsban mindenfelé elgurult szerszámok, csavarok, alkatrészek és üvegek fogadtak, a polc, ami már évek óta hűségesen szolgált, megadta magát és eltört. Minden, ami rajta volt, szanaszét gurult a garázsban. Mérgesen szedtem össze a dolgokat, mert sokkal jobb dolgom is lett volna aznapra. Próbáltam kiegyensúlyozni, megjavítani, de a polc nem engedett, így sajnos egy újra volt szükségem.

Nem igazán vagyok jártas abban, hogy milyen polcrendszerek vannak, melyiket a legcélszerűbb megvenni egy garázsba. A kereséseim során találkoztam a rackinglog oldalával és a salgó polcrendszer fogalmával, ami azonnal el is nyerte a tetszésemet.

Ez az edzett fémből készült polc sokkal többet bír, mint a régi, hiszen nagyon magas a terhelhetősége, nekem pedig ez már önmagában is elég lett volna, de ahogy tovább olvasgattam, kiderült, hogy ezeket a polcokat elég kis távolságonként állítani, így sokkal jobban ki lehet használni a helyet, nem lesz olyan dolgom, ami nem fér rá a mérete miatt. Egy ilyen polcra minden ráfér!

A salgó polcrendszer teljesen meggyőzött, úgy döntöttem, hogy nekem erre van szükségem. Fel is vettem a kapcsolatot a rackinglog.hu cégével, ahol bővebb tájékoztatást adtak, én pedig megrendeltem a polcrendszert.

Azért is innen rendeltem, mert nagyon jó minőségű termékeik vannak, és mert innen szállítanak a leggyorsabban, én pedig a lehető legkevesebb időt szerettem volna foglalkozni ezzel a problémával, nem akartam kerülgetni a törött polcot és az arra fel nem tett holmikat, minél hamarabb akartam a megoldást, ami nem is váratott valami sokat magára. Valóban nagyon hamar kiszállításra került az új polcrendszer. Nagyon hamar sikerült is összeszerelnem a polcokat. Nagyon könnyű összerakni a kialakításából adódóan. Sokkal egyszerűbben összeraktam, mint a régit. Nagyjából kitaláltam, hogy mit hova fogom rakni rajta és ehhez mérten állítottam be a polcok magasságát, így végül minden holmim fel is került a polcrendszerre, semmi sem maradt ki.

A salgó polcokat így, pár nap használat után is nagyon ajánlani tudom azoknak, akiknek éppen hasonló problémájuk van.

A rackinglog.hu oldalon kapható polcok nagyon jó minőségűek, könnyen összeszerelhetők és garancia is van rájuk. Nem csak salgó polcrendszer kapható náluk, sok más polcot is árulnak. Ezek irodákba és raktárakba felelnek meg főként. Bár azt sem gondoltam volna soha, hogy egy ilyen, professzionális raktározásra is használható polc lesz a garázsban, de nagyon jól mutat ott és a funkcióját is több, mint tökéletesen el is látja.

Nem hiszem, hogy itthoni használat során tönkre tudnám tenni, de azért, ha mégis ez történne, a rackinglog garanciát is vállal a termékeire, így nem lenne baj a cserével sem.

Hamar megoldottam a polc-krízist, ezek után végre megint annak szentelhettem az időmet, aminek eredetileg is terveztem, és a gyors szállításnak köszönhetően nem kell kerülgetnem a holmijaimat.