Az egyik szaktársam említette, hogy éppen most szerzi meg a motoros jogsit az egyetem mellett. Aztán majd száguldozhat 120-szal, és egy előadásról sem fog többet elkésni… Amikre amúgy nem is akar bejárni… De hát a motoros vizsgára is tanulni kell, az pedig jobban érdekli. Kérdeztem tőle, hogy nem-e drága a motoros tanfolyam, meg hogy hallotta-e, hogy mennyire felmentek az üzemanyagok árai. Mert azt kötve hiszem, hogy még ha ajándékba is kapja a motort, az ösztöndíj elég lesz arra, hogy mindezt finanszírozni tudja.

Azt mondta, tisztában van vele, ezért is regisztrált a Topiwork iskolaszövetkezet tagjaként. Ezt a regisztrációt a topiwork.hu oldalon kell elvégezni egy 1.000 Ft-os, jelképes összeg rááldozásával, amit igazából le sem vonnak – az első fizetésünk megérkezése előtt legalábbis ez nem áll szándékukban. Utána jelentkezhetünk az iskolaszövetkezet által meghirdetett szabad pozíciókra, diákmunkára. Tetszés szerint választhatjuk ki a nekünk megfelelőeket terület, munkakör vagy kategória alapján, de ha van valamilyen konkrét elképzelésünk, ami nem szerepel a listában, az ügyfélszolgálatnál is érdeklődhetünk, hogy tudnak-e nekünk megfelelő pozíciót találni.

Sok lehetőség van tehát, és nem is bonyolult a jelentkezési folyamat. Persze nem árt tisztában lenni a dolgok menetével, meg azzal, hogy miért is fontos az első benyomás az állásinterjúkon és hogyan tudjuk ezt elérni. Ebbe bele kell raknunk némi időt és energiát, de onnantól kezdve hogy elcsíptük álmaink állását, a topiwork.hu iskolaszövetkezet már intézi a szerződéskötést, miközben természetesen mindenről tájékoztatnak bennünket.

Szerintem mindenkinek érdemes lenne tájékozódni a topiwork.hu iskolaszövetkezet által kínált lehetőségekről, főleg ha az egyetem mellett albérletben lakik vagy valamilyen hobbira költ, mivel az extra bevétel ilyenkor mindig jól jön!